Kereskedési feltételek
Products
Eszkozok
Hírek a kriptoiparból:
Az Európai Unió megerősítette, hogy az Oroszország és Fehéroroszország elleni szankciók a kriptovalutákban tárolt vagyonokra is érvényesek.
Egy szerdán közzétett jelentésben az EU elmondta, hogy a kriptovaluták az "átruházható értékpapírok" kategóriájába tartoznak, ezért egyértelműen az Ukrajna inváziója miatt Oroszországra, részvétele miatt pedig Fehéroroszországra kiszabott szankciók hatálya alá esnek.
"A ma elfogadott csomagból egyértelművé válik, hogy a kriptoeszközök az 'átruházható értékpapírok' kategóriájába esnek. Korábban is így volt, de az új megfogalmazás már kétségkívül kijelenti ezt, valamint megerősíti azt az általánosan elfogadott álláspontot, hogy a kriptoeszközök a kölcsönök és hitelek közé is tartozhatnak" – nyilatkozta egy EU-s hivatalnok.
Az EU bejelentette azt is, hogy a Fehéroroszország ellen eddig kivetett szankciókat kibővítik, így azok jobban tükrözik majd az Oroszország elleni büntetőintézkedéseket. Ezek közé tartozik a SWIFT-szolgáltatás megvonása három fehérorosz banktól és leányvállalataiktól, az ország jegybankjával folytatott tranzakciók betiltása, valamint a fehérorosz tulajdonban lévő részvények listázásának tiltása az EU tőzsdéin.
Amerikai törvényhozók aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy Oroszország a szankciók megkerülésére használhatja a kriptovalutákat, de ennek mértéke vitatott.
A piac technikai helyzete:
A BTC/USD pár 40 ezer dollár fölé rallyzott, majd lokális csúcsot ért el 42 607 dollárnál. A rallynak a legutóbbi ereszkedő hullám 61%-os Fibonacci-visszatérésénél vége szakadt, és a piac visszatért 40 ezer dollár alá. Legközelebbi technikai támasz jelenleg 39 554 és 37 009 dollárnál látható. Csak akkor következhetne rövidtávú bikapiac, ha az árfolyamnak sikerülne áttörnie és megmaradnia a 44 875 és 45 826 dollár közti kínálati zóna fölött.
Heti Pivot-pontok:
WR3 - $50 991
WR2 - $48 083
WR1 - $42 916
Heti Pivot - $40 144
WS1 - $35 041
WS2 - $32 033
WS3 - $26 666
Kereskedési kilátások:
A piac még mindig kiugrani próbál, amióta a 68 998-as ATH-t 60%-ban visszarajzolta. A 45 427 dolláros szint a bikák technikai ellenállása, de a legfontosabb az 52 033 és 52 899 dollár közti technikai kínálati zóna. Ha ezt a zónát egyértelműen áttöri, a BTC árfolyama visszatérne a felívelő trendbe. Ellenkező esetben a medvék nyomása 29 254 dollár felé csökkentheti a jegyzést.
InstaForex analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaForex client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.