Kereskedési feltételek
Products
Eszkozok
Váratlan tény: a Fed "héja" stratégiája megnövelte a nemesfém árát. Tegnap az elmúlt 6 hét legjelentősebb napon belüli emelkedését láthattuk az aranytól.
A hét legfontosabb eseménye a Federal Reserve kétnapos monetáris politikai ülése volt. Ez alkalommal sokkal agresszívebb hangnemet ütött meg az amerikai szabályozószerv a foglalkoztatás helyreállása és az infláció erősödése miatt.
Szerdán bejelentette a központi bank, hogy januártól kezdve megduplázza az eszközvásárlás kivezetésének mértékét, hogy márciusra már le tudja zárni a folyamatot. Emellett a hivatalnokok 3 kamatemelésre is számítanak jövőre.
A Fed terveire először zuhanással reagált az arany, ugyanis optimizmusra adott okot az a hír, hogy a szabályozószerv gyorsítani fog a jelenlegi monetáris szigorításán, ez pedig fellendítette az amerikai dollárt.
Ugyanakkor a Fed elnöke, Jerome Powell a riportereknek adott interjúban már kevésbé szigorú hangnemben beszélt, de megemlítette a sajtótájékoztatón, hogy felborultak az erőviszonyok a piacon. Az amerikai deviza esett, az aranyrúd pedig erősödött.
A csütörtöki nap végére 0,5%-ot esett a dollárindex, így elérte a heti mélypontot, míg a nemesfém 1,9%-ot, azaz 33,70 dollárt nőtt. Az arany 1798,20 dolláron zárta a szekciót, bár a nap folyamán még az 1800 dolláros lélektani jelentőségű szintet is átlépte. A napon belüli csúcs a legutóbb november 22-én elért 1800,60 dollár volt.
Az aranyrúd péntek reggel is folytatta az emelkedést. Pillanatnyilag az arany 0,8%-os növekedéssel szeretne véget vetni a mostani hétnapos ciklusnak. November közepe óta most először fogja növekedéssel zárni a hetet.
Sok szakértő szokatlannak és igen különösnek tartja a nemesfémpiac jelenlegi helyzetét. Rendszerint, ha az amerikai központi bank szigorít, akkor esik az arany ára, a dolláré pedig emelkedik, ugyanis a magasabb kamatlábak növelik a deviza iránti keresletet.
Suki Cooper, a Standard Chartered elemzője azzal magyarázza a Fed "héja" retorikája ellenére bekövetkezett emelkedést az aranyáraknál, hogy az árakba már a jegybank ülése előtt beleszámították az eszközvásárlás felgyorsításának lehetőségét.
Olyan véleményeket is hallani, hogy az árnyomásra válaszként adott kamatemelés megerősítette a befektetők aggályait az Egyesült Államokban kialakuló válsággal kapcsolatban. Ennek fényében megélénkült a védelmi eszközök iránti kereslet.
Sőt, amiatt is felkeltette a kereskedők érdeklődését a nemesfém, hogy az elmúlt napokban megnőtt a koronavírussal kapcsolatos kockázat.
Az orvosokat rendkívül aggasztja a Covid19 omikron-variánsának terjedése, így egyre többen tartanak tőle, hogy Európában és Ázsiában is újabb korlátozásokat vezetnek be. A piacok félnek, hogy az újabb lezárások lelassíthatják a globális gazdaság helyreállását.
"Úgy tűnik, hogy az új változattal megfertőződöttek száma meggyőzte a befektetőket, hogy érdemes nemesfémeket vásárolni és megtartani egészen addig, amíg nem stabilizálódik a járványügyi helyzet" – mondta Naeem Aslam elemző.
A szakértők szerint az omikron a következő 2 hét során is kedvezni fog az aranyáraknak.
Ugyanakkor az arany felkészült rá, hogy a piros zónában zárja az évet. A Standard Chartered becslései szerint körülbelül 8,5% lesz a veszteség.
"Az év elején egészen jól fennmaradtak az aranyárak, később azonban nyomás alá kerültek a vakcinák hatékonysága miatt, ami hozzájárult a globális gazdaság felépüléséhez és újra megnövelte a kockázatos eszközök iránti keresletet" – mondta az elemző, S. Cooper.
Az év második felében egy szűk tartományban ragadtak az aranyárak a Fed monetáris politikájával kapcsolatos bizonytalanság miatt. Ugyanakkor a Standard Chartered szerint most, hogy minden kiderült, eljött az arany ideje.
Cooper arra számít, hogy az aranyrúd 1875 dollárra fog emelkedni a következő évben. A növekedés motorja az amerikai dollár gyengülése lesz. A stratéga meg van róla győződve, hogy a deviza nem lesz képes megerősödni addig, amíg a reálhozamok a negatív tartományban vannak.
InstaForex analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaForex client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.