Kereskedési feltételek
Products
Eszkozok
A pénteken látott stagnálás várhatóan folytatódni fog. Nem csak azért, mert a makrogazdasági naptár üres, ahogy a múlt hét végén is volt, hanem mert az Európai Központi Bank és a Federal Reserve egy tisztviselője sem fog felszólalni. Bár a kulcsszó itt a "gyakorlatilag", mivel ma az Európai Központi Bank elnöke, Christine Lagarde a tervek szerint beszédet tart.
Ettől elméletileg feléledhet a piac, csak az a probléma, hogy elég későn lesz megtartva a beszéd, egy olyan időpontban, amikor még az amerikai piaci aktivitás is általában csökkenni szokott. Így nagyon valószínűtlen, hogy az Európai Központi Bank elnökének szavai bármi hatással lesz lesz, főleg mivel egy olyan ülésen fog beszélni, amely az európai szabályozó 2022-es éves jelentésének elemzéséről szól. A felszólalás jelentősége ezért egyelőre nullának tűnik, legalábbis a piacok szemszögéből.
A február 22-23 közötti kereskedési dinamika alapján az EUR/USD párnál egyértelmű bizonytalanság figyelhető meg az irány kiválasztásában. Ez különösen a napi idősíkon látható, ahol doji gyertyák kialakulása figyelhető meg. Fontos azonban, hogy az ár az 1,0800-as szint felett stabilizálódik, ami az euróra vonatkozó long pozíciók mennyiségének növekedése szempontjából pozitív jelnek számít.
A négyórás grafikonon és a napi idősíkon az RSI az 50/70-es felső területen mozog, ami a long pozíciók további felhalmozódásának lehetőségét jelzi.
A négyórás grafikonon az Alligator mozgóátlagai felfelé irányulnak, ami megfelel a jelenlegi ciklusnak.
Kilátások
Az 1,0800-as szint felett stagnálás jól jelezheti a kereskedési erők felhalmozódásának folyamatát. Ebben az esetben az euróra vonatkozó long pozíciók ismét relevánssá válhatnak a piacon, lehetővé téve annak későbbi növekedését.
A lefelé irányuló forgatókönyvvel kapcsolatban a short pozíciók mennyiségének növekedése következhet be, ha az ár az 1,0800-as szint alatt stabilizálódik a nap folyamán.
Komplex indikátorelemzés alapján rövidtávon mozdulatlan maradhat a piac, napon belüli időszakban azonban emelkedő ciklus látható.
InstaForex analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaForex client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.